top of page

ÖNÉLETRAJZ

Anchor 1
Szakmai tapasztalat
Egyéni vállalkozó
2018-
​
2018-ban a külföldre költözésemet követően kezdtem el online terápiával foglalkozni. Skype-on keresztül, a megfelelő kereteket figyelembe véve elsősorban külföldön élő magyar kliensekkel dolgozom.
​
Egészségpszichológus
Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
2015-2017

 

Két éven keresztül dolgoztam az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Hevesi praxisközösségében , ahol alapvetően hátrányos helyzetű településeken élőknek nyújtottam pszichológiai segítséget. Mivel szinte egyedüli pszichológusként dolgoztam a településeken, így kliensek és esetek széles skálájával volt lehetőségem találkozni.

​

Pszichológus
Egészséges Magyarországért Központ
2015-2017

​

A központ fő profilja kezdetben a telefonos és csoportos dohányzásról való leszokás támogatása volt, ami később különböző egészségfejlesztéssel kapcsolatos témákkal egészült ki, mint stresszkezelés, testsúlycsökkentés és egyéb életmód programok.

​

Kortárs segítő
BME Diákközpont Támpont Iroda, ELTE Kortárs Segítő Csoport
2013-2015

​

Egyetemi éveim alatt részt vettem a kortárs segítő csoport különböző programjaiban, így többek között hallgatótársaknak nyújtottam segítő beszélgetést.

​

Önkéntes pszichológus
Nyírő Gyula Kórház – OPAI I. sz. pszichiátria
2013-2015
​

Kötelező szakmai gyakorlatként pszichiátriai betegekkel való tesztfelvételben és kiértékelésben segédkeztem.

​

Tanácsadó
ELTE Szerencsejátékos Segélytelefon

​

Szerencsejátékkal összefüggő problémák kezelésében nyújtottam telefonos segítséget szerencsejáték függőknek és hozzátartozóiknak.

​

​

​

​

​

​

​

Tanulmányok
Pécsi Tudományegyetem
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus képzés

​2016 - jelenleg is

​

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Pszichológia (MA) Klinikai- és egészségpszichológiai szakirány

​2013 -2015

 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Pszichológia (BA)

​2010 - 2013

​

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Spanyol-angol szakos bölcsész (BA)

​2007-2011

 

​

Nyelvek

Magyar

Angol

Spanyol

​

Egyéb végzettségek
​
Instituto de Estudios Naturales (Madrid)
Dúla képzés
2021
​
Bocalan Perú
Állatasszisztált terápia képzés
2019
 
Perui Művészetterépiás és Gestalt Központ (Lima)
Művészetterápiás képzés
2019
 
OH Kártya Instruktor Képzés
2017
​
Williams Életkészségek Program (saját élmény)
2016
​
Egészséges Magyarországért Központ
Dohányzásról leszokást támogató szakember képzés

2015

 
Magyar Családterápiás Egyesület
Családterapeuta-jelölt

​2014 - jelenleg is

 

​

​

bottom of page