„Én magam plusz a körülményeim vagyok; ha az utóbbiakat nem tudom megmenteni, akkor magamat sem tudom.” (Ortega y Gasset, 1914)
Napjainkban egyre többen költöznek külföldre, lassan alig akad olyan ember, akinek ne élne legalább 1-2 ismerőse külföldön. Sokan kalandvágyból vagy egy új munka kapcsán kerülnek egy másik országba, míg másokat tanulási lehetőség, külföldi ösztöndíj vagy egy párkapcsolat sodor az idegenbe. Az „itthon maradtak” gyakran irigykednek az országot elhagyóra mondván mennyire jó lesz egy új kultúrát megismerni, kilépni abból a sokat emlegetett komfortzónából vagy anyagilag stabilizálódni, így manapság már szinte „sikk” külföldön élni. A kivándorlás azonban akkor is nehéz munka lehet, ha erre az ember önként vállalkozik, és erről sokan alig vagy csak félve mernek beszélni, hiszen külföldön élni „menő”.
A költözés vagy helyveszteség (loss of place) a gyászreakcióra emlékeztető folyamat. Az 1960-as években Fried volt az első, aki úgy vélte, hogy egy szeretett személy elvesztése által érzett fájdalom és a helyveszteséggel járó érzelmek igencsak hasonlóak lehetnek. Úgy gondolta, hogy egy számunkra fontos hely különösen kényszer hatására történő elhagyása súlyos törést okozhat az identitásunkban, hiszen ilyenkor annak két fontos komponense választódik szét, a tér és csoportidentitás. Később az 1990-es években ezt az elméletet Chawla is megerősítette, aki szintén azt feltételezte, hogy a helykötődés és a szocializáció szorosan együtt jár. Azt tehát, hogy mennyire kötődünk egy bizonyos helyhez, jelentősen befolyásolják a társas kapcsolataink, pl. család, barátok vagy szomszédok, legalább annyira, mint magához a térhez való alkalmazkodás. Ezenkívül a helyhez kötődésre az is hatással lehet, hogy az adott személy mennyire vesz részt a helyi aktivitásban. Nem véletlen tehát, hogy azok a személyek, akik pl. tagjai a helyi egyházközösségnek vagy különböző sport órákra járnak, a költözés által nem csak a lakóhelyüktől vesznek búcsút, hanem esetleg a helyi paptól, a kedvenc recepciósuktól, edzőjüktől vagy egyéb társaiktól is. Ez különösen hangsúlyossá válik akkor, amikor az ember elköltözik, kivándorol vagy esetleg valamilyen természeti katasztrófa folytán kell elhagynia a megszokott lakóhelyét.
A helyhez kötődés, a ragaszkodás a környezetünkhöz több szempontból is fontos lehet a számunkra. Az ismerős, megszokott környezet biztonságot nyújt nekünk, hiszen jó érzés tudni, hogy pl. a szüleink tudnak vigyázni a gyerekeinkre, rájuk lehet bízni a szeretett háziállatunkat vagy tudjuk, hogy melyik éjjel-nappali gyógyszertár van hozzánk a legközelebb. A lakóhely megváltozásával ez a fajta kontroll egy bizonyos időre viszont biztosan megváltozik és bizonytalanná válik, és az esetek többségében hetek, hónapok szükségesek ahhoz, hogy az új lakóhelyünkön is kialakuljon már egyfajta rutin és biztonságérzet.
Abban, hogy a költözéssel járó változás kevésbé legyen felkavaró és az egyén felkészültebb legyen az új, megváltozott életére, az alábbi szempontok lehetnek hasznosak:
1. Adjuk meg a módját a búcsúnak
Már a gyerekek is elballagnak az óvodából, ami nagymértékben segíti a lezárás folyamatát. Hiszen a ballagás egyfajta ceremónia, melyhez hozzátartozik az ünnepség és a tarisznya, ahogy a benne lévő a csoport névsor és a mesebeli „hamuban sült pogácsa” is. Már a korai kultúrákban is voltak különböző rituálék, amik elkülönítették az átlagos hétköznapokat az ünnepektől. Nincs ez másként külföldre költözés esetén sem, mivel az addig megszokott életünk, igen csak megváltozik. Könnyebbé teheti a búcsút, ha nem csak elviharzunk az országból köszönés nélkül - abban bízva, hogy így majd kevésbé fog fájni - hanem méltóképpen megadjuk a módját az elköszönésnek, akkor is, ha az csak átmeneti ideig tart. Ez lehet egy meghitt ebéd a családdal, egy őrült, utolsó búcsú buli a barátokkal vagy a kedvenc helyeink felkeresése, beleértve a kedves kiszolgáló nénitől való elköszönést is a helyi pékségben.
2. El kell gyászolni a múltat
Ha a költözés számunkra valamiért nehéz vagy fájó, akkor engedjük meg magunknak elgyászolni ezt a veszteséget. Csányi Vilmos szerint a gyász valójában az életben maradottak joga és lehetősége a veszteség túlélésére, az élet folytatására, azaz ez sokkal inkább rólunk és nem az elhunytról szól. Maga a gyász egy folyamat, így egy szerettünk elvesztése esetén is először hiányt és indulatot érzünk, és csak ezt követi az elfogadás és újraépülés szakasza. Ugyanezt történik akkor is, amikor az ember elhagyja a hazáját, hiszen kezdetben nagyon hiányzik a megszokott életünk minden egyes kis darabja. Ám idővel megismerjük és elfogadjuk az új kultúrát és embereket és kialakul egyfajta új identitás, ami egyaránt ötvözheti az otthonról és az új kultúrából hozott elemeket is. Saját tapasztalataimból kiindulva, magyarként Peruban élve jó példa erre az, amikor reggelire (otthonról hozott!) házi kolbászt és avokádót eszünk, vagy amikor a magyaros paprikás csirke mellé pisco sour-t (tipikus perui italt) iszunk. Ugyanez igaz az ünnepekre is, hiszen alkalmazkodva a latin-amerikai hagyományokhoz szilveszter napján éjfélkor 12 szőlőt fogyasztunk, ami mellé 12 kívánság is jár, ezt követően azonban lencsét is eszünk, hiszen még véletlenül sem szeretnénk pénz nélkül maradni az új évre, ami alapvetően magyar szokás.
El kell fogadnunk, hogy ahogy az emberek elvesztésére sem reagálunk egyformán, úgy a kiköltözésre sem egyforma a reakciója mindenkinek. Míg sokan örömmel vegyes izgalommal készülődnek a költözésre, addig olyanok is akadnak, akiknek ez egy sokkal nehezebb folyamat. Így ebben az esetben is előfordulhat egyfajta „elakadt gyász”, ami a kezdeti időkben szociális izolációval (nem mozdul ki az ember, nem jár el sehova) vagy eltúlzott haraggal járhat, ám ez esetben a harag nem az orvosokra, hanem inkább arra személyre irányul, aki miatt például ki kellett költöznünk.
3. Ápolni a társas kapcsolatokat
Az ember összességében társas lény, így nagyon fontos, hogy az otthon maradt és az újonnan kialakult kapcsolatainkra is szánjunk figyelmet. Szerencsére a mai világban az online csatornáknak köszönhetően (Skype, Facebook, Whatsapp, Instagram stb.) ez már egyáltalán nem tűnik lehetetlen feladatnak. Sokszor egy-egy mondat vagy fotó is segíti a kapcsolattartást. Tapasztalatból mondom, ha az ember egy évben csak egyszer megy haza, a kapcsolatok akkor is ugyanott folytatódhatnak. Persze van olyan, hogy az évek során az emberek érdeklődése, élethelyzete megváltozik, így előfordulhat, hogy bizonyos barátokat elveszítünk, de ez nem feltétlenül van összefüggésben azzal, hogy az illető külföldre költözött. Bár a személyes találkozást vagy az ünnepeken való részvételt nem lehet helyettesíteni, azért az online technikák segítségével könnyebben feltalálhatjuk magunkat, így küldhetünk ajándékot, kivehetjük a részünket az esküvőszervezésben, de akár még egy szülésen is részt vehetünk.
4. Kialakítani az új környezetet
Otthonaik tárgyait az emberek gyakran erős pszichológiai jelentéssel ruházzák fel, így ezek a tárgyak nem csak a praktikum vagy az esztétikum szempontjából fontosak, hanem a hagyományok és a társas rend megtestesítői is egyben. Az együttélés során olyan hétköznapi rutinok alakulnak ki, amikhez téri elrendezések és környezeti elemek is rögzülnek. Nem véletlenül van az embereknek kedvenc bögréjük, amiből a reggeli kávéjukat fogyasztják vagy megszokott helyük az étkezőasztalnál. Ugyanakkor a bútorok és használati tárgyak áthelyezhetőek, amellyel az otthon, mint identitásalkotó tényező újrateremthető, azaz a megszokott viselkedés- és élménymintázatok az új otthonunkban is kialakíthatóak. Ezáltal sokat javíthat a közérzetünkön és otthonosság érzetünkön, ha kiköltözéskor a ruhákon kívül viszünk magunkkal néhány személyes tárgyat is pl. hűtőmágnes, fénykép, párna, bögre. Egyszerű dolognak tűnik, de rengeteget segít, ha korábbi életünk néhány darabkáját ilyen módon az új honba is átültetjük.
5. A hazai értékek és a nemzeti identitás fontossága
A helyhez való ragaszkodás szimbolikus kapcsolatot is teremt az ott élő emberek számára. Nem véletlen tehát, hogy sokakban külföldön élve gyakran erősödik fel a nemzeti identitás érzése. Sok országban léteznek magyar klubok, magyar közösségek, hiszen a távolban élve az ember sokkal jobban vágyódik és érdeklődik a hazai ízek, hagyományok, sportesemények iránt, aminek korábban talán semmilyen figyelmet nem szentelt. Hirtelen elképesztően tud bántani, ha valaki nem tudja, hol van Magyarország vagy képtelen helyesen leírni az országunk nevét. Emellett az olyan hungarikumok is felértékelődhetnek, mint a téliszalámi, a piros paprika vagy a pálinka, amikről korábban nem is gondoltuk volna, hogy nélkülözhetetlenek. A távolban élve még nagyobb büszkeséggel tölt el minket, hogy a világ egyik legnehezebb nyelvét beszéljük, s talán nincs az a város, amit szebbnek találnánk, mint Budapest és az a tenger sem, ami versenybe szállhatna a Balatonnal. Bár külföldön élve óhatatlanul magába szippant minket az új kultúra is, melyről egy korábbi cikkemben már írtam, ami korántsem rossz dolog. Ugyanakkor mégis fontos lehet megőrizni egy darabot a magyarságunkból is, hiszen ez az a közeg, amiben hosszú éveken át nevelkedtünk, s ami az identitásunkat az életünk egy meghatározó szakaszában formálta.
6. Az új-régi célokra, élményekre fókuszálni
Végül pedig közhelynek hangzik, de talán mégis az egyik legfontosabb, hogy keressük az új (vagy régi) értelmet az életünkben, azaz ne hagyjunk fel a költözés miatt a korábbi hobbinkkal vagy ne vonakodjunk belevágni valami újba, amibe mindig is szerettünk volna. Ez lehet nyelvtanulás, főzőtanfolyam, táncóra vagy a helyi futócsoport, hiszen egy új közösség által az új helyhez való kötődésünk is sokkal hamarabb kialakul, ami megkönnyíti és valódi élményekkel gazdagíthatja a kiköltözést.
Fotók (1-2): Anita Jusztus Photography
Felhasznált irodalom:
Dúll, A. (2009). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. 67-74.
Koltai, M., Balogh, K. (2015). Gyászoló családok. A családterápia lehetőségei a gyászolók segítésében. Családterápiás workshop (2015. 12. 09.).
Révai, G. (2015). Beszélgetések az elmúlásról Csányi Vilmossal és Vekerdy Tamással. Libri Kiadó, Budapest.
Commentaires